Egyre többször találkozom ezekkel a kérdésekkel: „milyen cipőt vegyek?”, vagy „melyik futócipőt ajánlod?”, vagy ” tetszik ez a cipő, mi a tapasztalatod?”.

Értem persze a bizonytalanságot a kérdezők részéről, akik többnyire tapasztalatlan, kezdő futók és nyilván senki nem akar kidobni több tízezer forintot az ablakon. Hiszen amikor elkezd valaki futni és kicsit utánaolvas a dolgoknak, egyből azzal találkozik, hogy venni kell egy jó futócipőt, mert ugyebár a közhiedelem szerint futáshoz csak egy pár jó cipő kell.

(Na erről a közhelyről korábban azért már kifejtettem a véleményen, de írok is még róla, ha lesz rá igény, viszont ezt a gondolatsort most nem akarom más irányba terelni).

A lényeg, hogy nem csak egy jó cipő kell a futáshoz, de a jó cipő elengedhetetlen hozzá.

Melyik a jó cipő?

Adja magát a kérdés és nyilván most mindenki várja a választ, a gyakorlati tanácsokat, a tapasztalatokat, hogy mi alapján válasszon magának futócipőt. Eleinte bennem is komoly dilemmák voltak minden egyes cipő vásárlás előtt.

Mivel ez évente két alkalommal esedékes nálam a futott kilométerek miatt, ezért hamar túllendültem ezen a kérdésen. Az utóbbi években már nem görcsölök rá annyira erre a témára. Persze, ehhez kell azért tapasztalat, rutin és némi önismeret.

Arra gondoltam elmondom, hogy nálam hogy alakult a cipővásárlás evolúciója. Leírom a tapasztalataimat a témával kapcsolatban, hátha ad némi támpontot másoknak.

Kitaposott Adidastól a csúcskategióriás Brooksig

Amikor elkezdtem futni, elővettem a szerkény aljából a majd tíz éves kitaposott Adidas sportcipőmet és elkezdtem futásra is használni.

Eleinte futópadon futottam (erről korábbi bejegyzéseimben már írtam), ezért nem nagyon volt jelentősége mi van a lábamon.

Amikor elkezdtem szabadban is futni, eleinte 6-7 kilométereket tettem meg, ezért így sem okozott semmi problémát. Kezdetben közel 100 kilósan ez nyilván inkább még csak dzsoggolás volt, mint futás, a táv sem volt túl sok, ezért semmi problémát nem éreztem, nem fájt semmi.

Ahogy kezdtem belejönni, elkezdtem olvasgatni a futás témáról, velem ekkor jött szembe először, a „kell egy jó futócipő” téma. Mivel elég hamar elkezdtem hosszabb távokat futni, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy egy komoly futócipőm legyen.

Az akkori egyik legnagyobb futócipő szaküzletben kötöttem ki, ahol egy rövid konzultáció után ajánlottak nekem pár modellt, amiből a legkényelmesebbet választottam, így lett az első futócipőm egy Brooks.

Egy kicsit álljunk meg itt!

Azt írtam, egy rövid konzultáció történt. Igen, a boltban kikérdeztek a futási szokásaimról, a folyosón futottam oda-vissza pár métert, megnézték a lábállásomat és ez alapján a következő megállapítást, javaslatot tették:

A lábállásom neutrális, tehát a bokám sem állás, sem mozgás közben nem dől se be, be kifelé, a lábfejem futás közben se kifelé nem kacsázik, se befelé nem csámpázik.

Ezek alapján neutrális cipő lenne jó, de az eladó szerint 75 kiló felett minden futó túlsúlyosnak számít (!!!).

Mivel akkoriban 96 kiló voltam, ezért azt tanácsolták, hogy vegyek belső támaszos cipőt. Főleg azért, mert akkoriban már heti 3-4 alkalommal bőven 10 kilométer fölötti távokat is futottam.

Megvettem a Brooksot és elkezdtem benne futni. Hamar jöttek a bajok és akkor még nem tudtam, hogy a cipő miatt, vagy azért, mert túl hamar emeltem a kilométerszámot. Utólag azt gondolom, hogy a kettő együtt okozta a gondot, ami nem volt más, mint egy achilles ín gyulladás.

Ezzel nagyon sokáig küzdöttem és érdemi javulás csak a cipő váltással kezdődött el.

Az történt tehát, hogy abban a tudatban voltam, miszerint van egy profi futócipőm, tehát nyugodtan futhatok, ezért futottam is nyugodtan. Egyre többet és többet, 4 hónap után után túl voltam az első félmaratonomon.

(nem kellett volna, ezt bevallom és ha valaki szeretné szívesen kifejtem egy másik bejegyzésben hogy miért).

Szóval összejött az „achilles gyuszi” és ezzel hónapokig küzdöttem, közben azt éreztem, hogy nem jó futni a csodacipőben, minél többet használom, egyre kényelmetlenebbnek érzem.

Eljött a váltás ideje

A következő cipőmet teljesen vakon rendeltem meg. Akkoriban nyílt egy webáruház, amelyik behozta a Mizunot Magyarországra és a lábállásomnak, futószokásaimnak, testsúlyomnak megfelelő cipőt rendeltem meg.

Ez a Mizuno Ultima volt és azóta is a valaha volt legjobb futócipőim között a TOP 3-ban van. Ha lehetne kapni, biztos vennék még!

Ekkor már heti 40-50 kilométereket futottam, ezért a cipőt fél év alatt kioffoltam, kellett egy új. Egyértelmű volt számomra, hogy akkor legyen Mizuno, hiszen az már egyszer bevált.

Megvettem a következő modellt, de nagyon nem volt jó. Ugyanaz a kellemetlen érzés volt benne a futás, mint a Brooksban.

Megjegyzem, hogy azóta, amikor megjelenik az Ultima újabb modellje, mindig felpróbálom hátha… Egyik másikat meg is vettem, de inkább hagyjuk..

Most már a 11-nél járunk, de azóta már a felpróbáláskor is éreztem, hogy nem lesz jó!

Jöttek az Asics-ek

Volt egy ismerősöm, aki egy sportáruházban dolgozott és lehetőségem adódott az általuk forgalmazott cipőket kedvezményesen megvásárolni. Mivel akkoriban a környezetemben legtöbben Asicset használtak, ezért nekem is arra fókuszálódott a figyelmem.

Felpróbálgattam párat és választottam egyet. A típusára már nem is emlékszem. Azt tudom, hogy kicsit olyan érzés volt, mint az első kitaposott Adidas, amiben elkezdtem futni.

Semmi különleges élményt nem nyújtott, de komfortos volt, jól tudtam benne futni. Akkoriban a tempó másodlagos volt számomra, hosszú lassúkra pedig jó volt.

A következő években egyik Asics jött a másik után és igazából majd mindegyik típusát kipróbáltam, de lényegi különbséget egyikben sem éreztem.

Azt mondanám, hogy ez a márka a futócipők „opelastrája”, tehát semmi kuriózum nincs benne, de megbízhatóan teszi a dolgát.

Legalábbis a következő években így gondoltam és egészen addig ezt is hittem, amíg úgy hozta a sors, hogy visszatértem az adidashoz.