Idén újra neki vágtunk az Ultrabalatonnak

Tulajdonképpen már tavaly a verseny után, sőt a befutó pillanatában eldőlt, hogy így lesz! Akkor teljesen ismeretlenként, egymással előtte csupán egy-két alkalommal találkozva alakult ki a csapat, de annyira lelkes, elszánt sportemberek csoportját alkottuk, hogy egy nagyon jó hangulatú és motivált közösség alakult ki. Nem helyeztük magunkat nyomás alá, semmi teljesítménykényszer nem volt sem magunk, sem egymás felé és ezért örömfutás, hatalmas buli lett az egész. Erről a tavalyi beszámolót elolvashatjátok itt: Gyorsan futsz vagy sokáig?

Ezt a bevezetőt a tavalyi versenyre értettem, de az ideit is ugyanezekkel a sorokkal kezdeném! Hát akkor kezdjük is:

Az előkészületek…

Nem volt kérdés tehát, hogy idén is együtt indulunk és az eredeti nevezést eszerint adtuk le már tavasz elején. Köszönet Julinak, aki rajtra készen állt és a másodperc tört része alatt leadta a jelentkezésünket.

Az élet azonban úgy hozta, hogy két helyen is változtatni kellett a csapat összetételén, mert Gábor az egyik tavalyi tag sajnos idén mégsem tudott csatlakozni hozzánk és ezt még időben jelezte is. A csapat úgy döntött, hogy a helyére bevesszük a tavalyi bringás kísérőt, Bálintot, (nem volt kérdés, hogy miért, de ez később mindenki számára érthető lesz) így látszólag hamar megoldódott a dolog, már csak az volt a kérdés, hogy találunk-e bringás kísérőt.

Közben jött a hír, hogy májusról októberre halasztják a versenyt és ez ekkor nekünk kapóra is jött, hiszen  egy másik tagunk is, Judit épp ekkor szenvedett térdsérülést és így volt rá esély, hogy őszre felépül és velünk tud jönni. Egészen az utolsó pillanatig reménykedtünk benne, de sajnos egy hónappal a rajt előtt már tisztán látszott, hogy sajnos nem lesz olyan állapotban, hogy bevállalja. Így aztán az utolsó pillanatokban még egy tagot kellett találnunk, vagy B verzióként felmerült, hogy lefutjuk négyen.  Szerencsére azonban az egyik tanítványom, Peti vállalta, hogy egy héttel a Spar maraton előtt ( amire készültünk egész szezonban) csatlakozik hozzánk és amolyan főpróbaként lefutja a ráeső 43 kilométert.

Közben az is kiderült, hogy Robinak köszönhetően idén is lesz autós kíséretünk, de nem is akármilyen, mert egy 9 személyes kisbuszt szerzett, ráadásul sofőrrel együtt, szóval, ezúttal nem kettő, hanem egy autóval mentünk körbe. Így utólag azt mondom, hogy ez sokkal jobb volt, mert végig együtt volt a csapat, minden váltásnál ott volt mindenki, rögtön meg tudtuk beszélni a tapasztalatokat, tanácsokat tudtunk adni egymásnak, pacsi, biztatás és óriási drukkolás együtt, egymásért.

Végül összeállt tehát a csapat és még bringás kísérőnk is lett, Szandi személyében, aki először vállalkozott egy ekkora kör megtételére, szóval neki is nagy kihívás volt ez a verseny.

A verseny

A sorsolásnál megint szerencsénk volt, mert reggel 7 órakor rajtoltunk el és figyelgetve a várható időjárást és a tervezett tempót már láttuk, hogy kis szerencsével pont elkerüljük a nagy vihart.

Idén kicsit erősebb tempót terveztünk ugyan, de továbbra is megadva a szabadságot egymásnak, tehát nem volt teljesítménykényszer. Úgy voltunk vele, hogy megy, ahogy megy. Tavaly kevesebb, mint 21 óra alatt értünk körbe, idén szerettük volna 20 óra körül teljesíteni. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen elvárás magunkkal szemben.

Előző nap találkoztunk a versenyközpontban és tésztaparti közben még egyszer átbeszéltük a dolgokat, aztán az egyébként előre tervezett közös taperinget elengedtük, inkább mindenki igyekezett vissza a szállásra, hogy minél több idő maradjon a pihenésre.

A tavalyi taktikánkon alapvetően nem változtattunk, azaz a távot kb 10-12 kilométeres szakaszokra osztottuk és egymást ugyanabba a sorrendben váltva futjuk körbe a Balatont… Idén is így volt, azaz majdnem így, de erről később még lesz szó.

Az első kör

A tavalyihoz hasonlóan idén is Juli kezdte a futást és ugyanabban a sorrendben mentünk most is, a két új a két kieső tag helyére szállt. Nem változtattunk azon sem, hogy a kört 10-12 kilométeres szakaszokra osztottuk fel és azokat futottuk felváltva.

Juli jól hozta az első szakaszt és a tervezett időhöz képest 5-6 perccel hamarabb adta át a stafétát nekem. Eleinte örültem neki, hogy változtattak a pályán és kimaradt a sokak rémálmának számító Vászoly-Dörgicse szakasz, mert az tavaly is az enyém volt, idén is az lett volna. Azonban korai volt az öröm, mert így az első szakaszom nem 10, hanem 13 kilométer lett, ráadásul az utolsó 3 kili végig emelkedő, ami a végére elég sokat kivett belőlem és mivel sok volt még hátra vissza is vettem a tempóból. A tervezetthez képest kb másfél perccel később értem be. Engem Bálint váltott szintén 13 kilit nyomott és látszik, hogy remek formában van, mert közel 10 percet faragott a tervezett időnkből.

Bálint után Robi jött, akit megtréfált az újraírt pályarajz, na meg kicsit Vargáék pincéje is és végül 13 helyett 15 kilómétert trappolt, de becsületére legyen mondva, hogy hozta az átlagot.

Az első kör végén következett Peti, az első bálozónk és ő is megmutathatta magát végre. Már az én első szakaszom után láttam rajta, hogy teljes harci lázban ég, alig várta, hogy kiszabaduljon a karámból és a rá eső 10 kilométeren ő is hozott pár perc előnyt. Szóval az első kör után jól álltunk!

A második kör: 

Ugyanaz volt a sorrend, de itt már mindenkinek kicsit rövidebb szakasz jutott, ráadásul lejöttünk a badacsonyi lankákból a part menti kerékpár útra és végre sík talajon szaladtunk fejenként egy-egy 10 kilit. A kör előtt megbeszéltük, hogy nem rohanjuk el a dolgot, habár most lehetne egy picit tempósabb is, de sok van még hátra és mi innentől rövidet fogunk váltani… ( erről később még lesz, szó, mert egy hajmeresztő taktikával készültünk, de most még nem lövöm le a poént, hisz akkor nem olvasná végig senki a beszámolónkat..)

Ebben a második szakaszban, a kora délutáni órákban tehát nem az bakonyi emelkedők, hanem a hőmérséklet emelkedése izzasztott meg minket. Nem volt nehéz betartani a taktikai tanácsot, hogy ne fussuk el ezt a rövidebb, de síkabb szakaszt… Kivéve Bálint, a fékezhetetlen Szilaj, aki szintén 13 kilit futott egy szédületes 4:20-as átlagtempóval. ( Ekkor már tudtam, hogy jól, van, működni fog a terv ..)

A keszthelyi pihenő megint fantasztikus hangulatot teremtett és a vursli hangulat felpörgetett minket, a Tesco bazárban pedig feltankoltunk rendesen.

Álljunk meg egy szóra

Ha már itt járunk: nekem a tavalyihoz képest kicsit hiányzott a váltópontokon az a buli hangulat, ami szokott lenni, az út mentén szurkoló pom-pom lányok, az utca zenészek, a felnyitott csomatartók mélynyomó ládáiból dübörgő zene, de tudom vírus veszély van és mindenki óvatos. Ez egy picit rányomta a versenyre a bélyegét, de hát ez van, ezzel kell együtt élni.

Amúgy nem is tudom, hogy oldottuk volna meg a menet közbeni frissítést, ha nincs bringás kísérőnk, hiszen a pontokon a környezetbarátság jegyében nem alkalmaztak eldobható poharakat, hanem nagy ballonokból lehetett volna utántölteni… de mit is? Hiszen a rajtcsomagban nem volt benne sem kulacs, sem összecsukható pohár, se semmi. Tudom erre lehetne mondani, hogy mindenki gondoskodjon magának róla, de azért mégis…

Tavaly voltam egy futóversenyen Ócsán, ahol kb 3000 forintos nevezési díjba belefért egy eldobható pohár, hisz ott is vigyáztak a környezet tisztaságára. Itt mondjuk nem 3000 forint volt a nevezési díj, de mindegy is, mi megoldottuk, valahogy szerintem mindenki megoldotta.

A harmadik szakasz

A harmadik szakasz már késő délután kezdődött a déli parton és az idő is kezdett hűlni, kellemes szellő is érkezett, tehát minden adott volt egy jó kis futáshoz. Azaz adott lett volna, de valami furcsa okból Peti is és én is oldalszúrással küzdködtük végig ezt a szakaszt. Az okát nem értem, nem jellemző, hogy az oldalam szúrna, sőt szinte sose szokott ilyen lenni. Hát most volt és ebből is látszik, hogy egy UB nem sétagalopp, akárhogy is készülsz rá. Mindig tartogat meglepetéseket.. és azt elárulom, hogy nem ez volt az egyetlen, ha végig olvasod kiderül, hogy mi várt még ránk..

A nyerőember

Azt viszont végre elárulom, hogy miért váltottunk rövidebbet, mint korábban és mi volt a hajmeresztő taktika:

Szóval figyelve az UB előtti felkészüléseket (Peti és Bálint felkészülését egész jól ismerem, hiszen az én tanítványaim) láttuk, tudjuk, hogy ki milyen erőnléti állapotban érkezett a versenyre. Peti és Bálint csúcsformában volt, ez biztos. Ezért előzetesen azt beszéltük meg, hogy  mi várhatóan lassulni fogunk az utolsó szakaszon, sőt a legtöbb csapat várhatóan lassulni fog az utolsó negyedben, ezért a taktika az volt, hogy Bálintot pihentetjük, kimarad egy körből, cserébe a végén mindent belead és egy bravúros félmaratonnal zárja az UB-t.

A negyedik szakasz: 

Az előzetes várakozásoknak megfelelően mindenki visszafogottabb volt az utolsó 10 kilóméterén. Ebben benne volt az, hogy ez már a negyedik futásunk volt, azért csak fárad az ember, benne volt az is, hogy rövidebbeket váltottunk és így gyakorlatilag egy órával kevesebb pihenő jutott nekünk és benne volt az is, hogy az időeredményeket nézve tudtuk, hogy a mögöttünk álló csapatok közül már nem nagyon tudnak befogni minket. Viszont az előttünk lévők közül még párat behozhatunk egy jó hajrával. Szóval a cél az volt, hogy a negyedik szakaszban egy biztonsági futással tartsuk magunkat.

Ez úgy, ahogy sikerült, mert volt itt minden… Előbb engem tréfált meg balatonakali emelkedője, ráadásul megállított a vonat is. Aztán Petit a váltás előtt 300 méterrel kapta el az eső. Vagy inkább mondhatnánk úgy is, hogy Bálintot az utolsó, a legfontosabb szakaszán öntötte el a zápor. Szerencsére ez csak 10 percig tartott és utána egy kellemes hűvös időben tudott végig futni. A következő eső előtt már a célban voltunk.

A fránya eső azonban megtréfálta a bringás kísérőnket is, mert egy szerencsétlen mozdulat miatt a láncába tekeredett egy USB kábel, ami miatt nem tudott tovább tekerni.

Milyen szerencse, hogy busszal jöttünk, ugye? Így fel tudtuk venni és bevittük a célba. Szegény így lemaradt az éremről, pedig már csak 21 km volt hátra… Akkor még azt mondta, hogy soha többet nem vállalkozik erre a feladatra, de remélem, azért hiányozni fog annyira ez az érem a gyűjteményedből Szandi, hogy jövőre újra megpróbálod!

Visszatérve a futáshoz: Lefutottuk, leküzdöttük az utolsó szakaszt és átadtuk a stafétát Bálintnak, aki teljes erővel, rápihenve kezdte meg az utolsó futását, ami így ugyebár 21 km volt. 

Előre mentünk autóval a versenyközpontba, ott vártuk, közben folyamatosan figyeltük a csekkpontokat, hogy halad. Úgy kalkuláltunk, hogy éjjel 2 óra 15 perc körül fog megérkezni, de egyszer csak ott volt. Az óra 2 óra 6 percet mutatott. Szóval egy fantasztikus 1:30 körüli félmaratonnal fejezte be a versenyt. A végén a vonat miatt kaptunk pát perc jóváírást, így 19 óra 3 perc lett a hivatalos időeredményünk.

Ez azt jelenti, hogy közel 2 órával hamarabb értünk be, mint tavaly és egy órával hamarabb mint amit az elején elfogadtunk volna.

Ehhez két dolog kellett: egy jó taktika és öt olyan egymásért küzdeni tudó futó, mint mi: Egy lány és négy fiú, akik így öten a 11. helyen végeztek az 5 fős férfi csapatok között!

Remélem jövőre ugyanígy, ugyanitt összejövünk és körbefutjuk újra… csak talán egy picit hamarabb végzünk :)